2010


A WÜRTH Kft. valamennyi ajánlatára és értékesítésére - , amennyiben más írásbeli megállapodás a Felek között nem jött létre - az alábbi rendelkezések érvényesek.
A Vevő kifejezetten elismeri mind a jelen általános rendelkezéseket, mind pedig a külön megállapodásokat.

1. Ajánlati kötöttség, a szerződés létrejötte
Az árumegrendelés elfogadását a megrendelés visszaigazolása,- ide értendő a megrendelés mindkét fél részéről történő aláírása is - vagy a szállítás elfogadása jelenti. A megrendelés történhet írásban: személyesen, postai úton, telefax útján, valamint telefonon, e-mailben vagy a Webshopon- internetes áruházon keresztül is.  A telefonon, vagy e-mail útján, online eljuttatott megrendelés az áru és/vagy a számla átvételével, az írásbeli rendelésfelvétellel válik egyenértékűvé.
A WÜRTH Kft. kizárólag fizetőképes Vevő megrendelését fogadja el. Amennyiben a Vevő fizetésképtelen, csőd-, felszámolási-, vagy végelszámolási eljárás alatt áll, vagy fizetésképtelenség miatt a felszámolási eljárás törvényes feltételei a Vevővel szemben fennállnak, úgy a Szállító jogosult - kártérítési igényének érvényesítése mellett - a szerződéstől elállni, illetve a teljesítést megtagadni. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a Vevő korábbi vásárlásait nem egyenlítette ki és tartozása van a Szállítóval szemben.
Amennyiben a megrendelést, és/vagy annak visszaigazolását a munkakörénél fogva erre jogosult Munkavállaló írja alá, úgy ez a körülmény a Felek között létrejött szerződést nem teszi érvénytelenné.
A megrendelés visszaigazolásának, illetve az áru kiszállításának határideje: raktáron lévő termékek esetén 2 nap, egyéb esetben a rendelés visszaigazolásában leírtak az irányadóak.

2. Az ár
Ha külön árajánlat nem készült, akkor a Szállító alapvetően a megrendelés napján érvényes árlisták szerinti árakat számítja fel, melynek alapja az akkori időpontban érvényes szállítási dokumentáció. Ettől eltérni is lehet, ha a megállapodott szállítási határidő több mint egy hónap. Ekkor a szállításkor érvényes árlista alapján történik a számlázás.
A Szállító az árak helyesbítésének jogát fenntartja különös tekintettel:
- a beszállítók áremelése,
- anyag- és költségemelkedések,
- hatósági intézkedésen alapuló adó- és illetékemelés,
- devizaárfolyam-változás, valamint
- vis maior okozta árnövekedés
esetére, kivéve, ha a Felek az árakat már szerződésben rögzítették.
A Szállító által megadott árak nettó árak, melyek az ÁFÁ-t nem tartalmazzák és budaörsi átadással értendők.
Az áru ellenértékének maradéktalan megfizetéséig a WÜRTH Kft. az áru tulajdonjogát fenntartja. Vevő a tulajdonjog fenntartás alatt az árut nem idegenítheti el, nem terhelheti meg, illetve nem rendelkezhet felette. Garanciális esetekben csak a már kifizetett vagy még le nem járt fizetési határidejű számlákat fogadunk el a vásárlás tényének igazolása képpen.

3. Szállítás, fuvarozás, csomagolás
Eltérő megállapodás hiányában a megrendelt áruk fuvarozása a Vevő által megadott belföldi szállítási címre, de a Szállító megbízásából és kockázatára történik.
Amennyiben a Vevő a szállítóeszközre és útirányra különleges szállítási feltételeket nem köt ki, úgy a Szállító a megrendelt terméket olyan szállítóeszközzel fuvarozza, amely a legrövidebb útirányon a legolcsóbb fuvarköltséggel, a legrövidebb időn belül szállítja sértetlenül a terméket a Vevő telephelyére.
A megadott szállítási határidőtől a Szállító jogosult eltérni, ami annyit jelent, hogy a szállítási határidők 7 napos túllépése esetén Szállító nem esik késedelembe. Ezen időponton belüli késedelemre hivatkozással Vevő nem támaszthat Szállítóval szemben kártérítési igényt és nem jogosult a szerződéstől elállni.
A megadott szállítási határidő 14 napos túllépése esetén Szállító Köteles akadályt közölni.
Vis maior esetére a Szállító ezennel mindennemű szállítási késedelmi felelősségét- és ezzel kapcsolatos kártérítési felelősségét - kizárja, és ezen esetekre kiköti a szerződéstől való elállás jogát is, ugyan-csak a Vevő kártérítési igényjogosultságának kizárása mellett.
Szállító az elő- és részszállítás jogát fenntartja.

Az áru csomagolását a WÜRTH Kft. a Megrendelő/Vevő költségére végzi.
A WÜRTH Kft. a csomagolást a legolcsóbban számítja fel, és nem veszi vissza. Általános logisztikai költség rendelésenként:
minimum 2.150 Ft+ÁFA, mely a rendelés össztömege, mérete és a szállítási távolság ill. idő függvényében ettől több is lehet. Ezekben az esetekben a Würth Szereléstechnika Kft előzetesen tájékoztatja az Ügyfelet/Vevőt a logisztikai költség pontos összegéről.

4. Teljesítés
A WÜRTH Kft. által vállalt fuvarozás esetén a megadott belföldi teljesítési helyig a kárveszélyt a Szállító  viseli azzal, hogy a Vevőnek a fuvarozásból eredő kárigényét Eladó köteles a fuvarozónak továbbítani és a fuvarozóval szemben érvényesíteni.
A teljesítés helye a Vevő telephelye. A Vevő az árut a fuvarozótól minden esetben mennyiségi átvizsgálás után, a küldemény sértetlenségét ellenőrizve, írásban igazoltan veszi át.
Amennyiben Vevő az áru átvételének időpontjában nem tesz írásbeli jogfenntartó nyilatkozatot az áru látható, vagy közvetlenül érzékelhető hiányossága vagy hibája miatt, úgy Szállító teljesítése szerződésszerűnek tekintendő és Vevő a Továbbiakban ebből eredően igényt Szállítóval szemben nem támaszthat.

5. Átadás-átvétel
Szállító a mindenkor hatályos jogszabályok szerint felel az esetleges hibás teljesítésért.
Vevő köteles az árut, az átvételt követően haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül megvizsgálni, és esetleges kifogásairól Szállítót írásban értesíteni. Ennek elmulasztása a Vevő részéről a Szállító teljesítésének mennyiségi és minőségi elfogadását jelenti. Rejtett hiba esetén Vevő ugyancsak írásban, haladéktalanul köteles Szállítót értesíteni.
Annak bizonyítása, hogy a Vevő által állított hiányok, illetve minőségi kifogások fennállnak, a Vevőt terhelik.
Abban az esetben, ha a Vevő olyan terméket rendel, ami nem szerepel a Würth Szereléstechnika Kft hazai kínálatában (továbbiakban "Sonder" termék, melynek cikkszáma "S"-el kezdődik), és ennek be-szerzését a Würth elvállalja, akkor a Vevő tudomásul veszi, hogy amennyiben megtagadja az általa megrendelt Sonder termék átvételét, akkor köteles megtéríteni a Würth ezzel kapcsolatos költségeit, mely a termék kiajánlott árának a 30%-a.

6. Fizetési feltételek
Az általános fizetési határidő 8 nap, melytől a felek külön megállapodásban eltérhetnek. Szállító jogosult a Vevő fizetőképességét ellenőrizni és ennek függvényében egyedi határidőt vagy készpénzes fizetést kikötni.
Az áruellenérték megfizetése történhet készpénzzel, vagy banki átutalás útján.
Banki átutalás esetén a számla akkor tekintendő megfizetettnek, ha a vételár összegét a WÜRTH Kft. bankszámláján jóváírták.
Vevő fizetési késedelme esetén a WÜRTH Kft. jogosult - ellenkező megállapodás hiányában - a Ptk. szerint érvényes mindenkori késedelmi kamatot érvényesíteni.
A WÜRTH Kft. ezennel tájékoztatja Vevőt, Vevő pedig tudomásul veszi, hogy a WÜRTH Kft.-vel megkötött szerződésének aláírásával hozzájárulását adta ahhoz is, hogy a Szállító, a Vevő esetleges fizetési késedelme, vagy nem szerződésszerű teljesítése esetén az áruellenérték behajtását követeléskezelő társaságra bízza és a sikeres behajtás érdekében a Vevő adatait a behajtó cégnek kiadja. Vevő már most kijelenti, hogy a WÜRTH Kft. fenti eljárását nem tekinti az üzleti titok megsértésének.
A Vevő 30 napot meghaladó fizetési késedelme esetére Szállító fenntartja magának a jogot a szerződéstől való elállásra tulajdonosi jogainak és kártérítési igényeinek érvényesítése mellett. Ez azt jelenti, hogy az elállás írásbeli bejelentésével egyidejűleg a Szállító jogosult az áru visszaszállítására és arra is, hogy a Vevővel szemben az ügyletből eredő valamennyi kárát érvényesítse.
A Szállítónak a szerződéstől való elállásra joga van akkor is, ha a vevő vagyoni viszonyainak időközben bekövetkezett jelentős megromlása veszélyeztetné fizetési kötelezettségének teljesítését. Ez esetben a WÜRTH Kft. az elállás bejelentése előtt megfelelő biztosítékadásra szólítja fel a Vevőt, és csak ennek eredménytelensége esetén jogosult a Szállító az elállási jogát érvényesíteni.
A számla átvétele után a Vevő számlakifogást csak a számla lejárata napjáig, azaz a fizetési határidő végéig érvényesíthet Szállítóval szemben.
A Szállító írásbeli hozzájárulása nélkül nem vonható össze egy adott számlán szereplő követelés más, bármilyen jellegű jogügylet keretében keletkezett egyéb számlán szereplő nem jogerős tartozással vagy követeléssel.

7. Titoktartás
Felek ezennel kötelezik magukat arra, hogy szerződéses kötelezettségeik teljesítése során mindent megtesznek annak érdekében, hogy egymás üzleti jó hírneve ne sérüljön. Felek kötelesek továbbá a tevékenységük során a tudomásukra jutott üzleti titkot, valamint az egymásra, illetve egymás tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú és bizalmas információkat megőrizni. Ezen túlmenően sem közölnek egymás beleegyezése nélkül harmadik személynek olyan adatot, információt, amelynek nyilvánosságra kerülése a Felekre nézve hátrányos következménnyel járna.

8. Vegyes rendelkezések
A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a kereskedelemről szóló 2005.évi CLXIV. tv., a termékfelelősségről szóló 1993. évi X. tv., valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok az irányadóak.
Felek kinyilvánítják, hogy az esetlegesen felmerülő jogvitákat békés úton, peres eljárás mellőzésével kísérlik meg rendezni.
Ennek eredménytelensége esetén - a jogvita tárgyát képező értéktől függően - kizárólagos illetékességgel a Fővárosi Bíróság, illetve a Pesti Központi Kerületi Bíróság Gazdasági Kollégiumának eljárását, illetve döntését fogadják el a Felek.